Látogatóink száma
Indulás: 2006-01-09
 
Információk
Információk : Magyar Várak

Magyar Várak

  2006.01.10. 11:03

Jelvényszerző Túramozgalom

Vártúrák


VÁRTÚRA SOROZAT

Államalapításunk 1000 éves évfordulója tiszteletére, amint azt már nagy örömünkre sokan ismerik, fel kívántuk hívni a Kárpát medence lakóinak szorgalmára, építészeti, művészeti tudására, a területet védők hősiességére a figyelmet azzal, hogy munkájuknak, fáradozásaiknak, önfeláldozásuknak helyszínei meglátogatására, a területen található várak, sajnos általában romok felkeresésére ösztönözzünk, jelvényszerző túrasorozat kiírásával. Ezekhez a várakhoz soroljuk a több ezer éves földvárakat is, már csak azért is, mert sokszor szolgáltak még a legutóbbi századokig is a haza védelmére.

Egy-egy fokozat elnyeréséhez húsz várat vagy romot, földvárat kell felkeresni és lehetőleg a várban vagy a legközelebbi településen, a helység nevét feltüntető bélyegzővel kérjük igazolni a látogatást. Ahol olyan bélyegző nincs, amely a helynevet tartalmazza, ott ezt kérjük külön megadni, mivel nagyon sokszor előfordulhat az ország különböző pontjain azonos nevű várak. Egy várat a teljes túra során csak egyszer lehet beszámítani.

Az egymás után elnyerhető fokozatok: a „Magyar várak apródja”, a „Magyar várak fegyverhordozója”, a „Magyar várak lovagja”, a „Magyar várak strázsamestere”, a „Magyar várak hadnagya”, és a „Magyar várak kapitánya”.

A kész, kitöltött igazolólapot a következő címre kérjük küldeni:
1223. sz. Tisza cserkészcsapat 3580 Tiszaújváros, Árkád sor 15.
Mivel csapatunk erre csak Öntől kap támogatást, szíveskedjenek 300 Ft-ot is eljuttatni (darabonként). Aki azt kívánja, hogy ajánlottan adjuk fel a jól megérdemelt (és szerintünk szép) kitűzőt s természetesen az igazolólapot, szíveskedjen ennek megfelelően felbélyegzett borítékot vagy az ajánlási díjjal megemelt fenti összeget küldeni, különben csak „közönséges” levélben tudjuk feladni a küldeményt, s ha netán elveszik a postán, nem tudunk felelősséget vállalni. Szíves megértésüket köszönjük.

Jó túrázást, szép élményeket kívánnak
a cserkészek .

A Mozgalom igazoló lapja a Vártúrák Magyarországon képtárból letölthető!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Pontos idő
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon